A Szent István Kör meghívására Szatmárnémetiben tartott előadást tegnap délután Hámori Péter történész, a Pázmány Péter Tudományegyetem szociológia tanszékének adjunktusa. Előadásának címe: címet viselte, s valóságos társadalomtörténeti elemzésként hatott.
1940 és 1944 között produktív szociálpolitika volt Magyarországon és a hozzá csatolt területeken. Ennek lényege kissé leegyszerűsítve abban állt, hogy az embereknek nem halat adtak, hanem megtanították őket halászni. Ebben az időszakban a rászorulók lakást, műhelyt, gépeket, állatokat kaptak az államtól, tehát nem segélyt, hanem egyfajta kölcsönt adtak nekik. A kedvezményezettek azonban be kellett tartsanak bizonyos játékszabályokat, melyek a közösségi érzést erősítették. Az Országos Nép- és Családalap (ONCSA) jóvoltából tízezer család kapott házat, melyek közül csak 30-40 család nem fogadta el a játékszabályokat, és kényszerült lakóhelye elhagyására.
1940-ben a Magyar Királyság 600 millió pengőt fordított a visszacsatolt területek szociális helyzetének javítására. Ez akkor az éves költségvetés 20 százalékát tette ki. Ez azért is érdekes, hisz manapság egyesek vészharangot kongatnak, ha akár a költségvetés fél százaléka a határon túli magyaroknak menne.